2016. január 25., hétfő

Burgonyás, paradicsomos rakott tészta

Titka van, az itáliai Mammák titka. Nem főzik ki a tésztát előtte, hanem a sütőben/kemencében párolódik a paradicsom levében. Nehéz túlfőzni a tésztát, és a zamatos paradicsomlétől csodás íze lesz.

Elkészítési idő: 40-45 perc


20-25 dkg PastaZara durum száraz tészta (rövidcső, szarvacska)
1 doboz darabolt paradicsom (40 dkg-s)
20-25 dkg Balatoni Rózsa burgonya (hámozva, apró kockákra vágva)
2-3 dl paradicsomlé
2 szál újhagyma
10-12 dkg reszelt félkemény sajt
só, olaj, bazsalikom, petrezselyem

1. Kenjünk ki egy 30 cm-s kerek sütőedényt vékonyan olajjal. Tegyük bele a tészta felét, öntsük rá a kockázott paradicsom és a burgonya felét. Szórjuk meg egy teáskanálnyi sóval.
2. Hintsük meg kevés bazsalikommal, a sajt felével és az apróra vágott hagymával. Halmozzuk rá a maradék tésztát, burgonyát.
3. Öntsük rá a maradék kockázott paradicsomot, a paradicsomlével, szórjuk meg egy teáskanálnyi sóval. Terítsük rá a maradék reszelt sajtot, és előmelegített sütőben 160-170 fokon süssük 30-35 percet. Tálaláskor hintsük meg aprított petrezselyemmel.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a burgonyát a keszthelyi Burgonyakutató Intézet segített kiválasztani, a tésztát a magyarországi forgalmazó biztosította.

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. január 11., hétfő

Kapros-mustáros harcsafilé

A statisztikák szerint (ugyan lassan) növekszik a hazai halfogyasztás. Egyre több kereskedőnél elérhetőek a hazai előállítású, friss halak. Ezek elkészítéséhez próbálunk segítséget nyújtani. A megbízható, ellenőrizhető helyről származó, friss halak elkészítése könnyű és izgalmas feladat. A kapor és hal biztos párosítás, de bátran játszhatunk az ízekkel. Válasszunk tömör húsú halat ehhez a recepthez, az szépen megtartja magát a sütőben.


Elkészítési idő: 30-35 perc


1 kg Szarvasfish  harcsafilé
1 kisebb fehér hagyma, darálva
1 dl tejföl
3-4 evőkanál magos mustár
2 evőkanál olaj
só, bors




1. Vágjuk a halfilét kétujjnyi csíkokra. Keverjünk ki 2 evőkanál mustárt kevés olajjal, sózzuk, borsozzuk, és kenjük be vele a halszeleteket. Tegyük sütőpapírral bélelt sütőlemezre. Előmelegített sütőben, 12-15 perc alatt megsütjük.
2. A maradék olajat felhevítjük, és a darált hagymát üvegesre pároljuk. Keverjük hozzá a maradék mustárt, a tejfölt és egy-két kanálnyi meleg vizet. Forraljuk össze és tálaláskor csurgassuk a halak tetejére. Jól illik hozzá a párolt rizs vagy zöldsaláta.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish biztosította, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


2016. január 6., szerda

Barna sörben párolt csülök

Jellemzően ünnepi étel, de megállja a helyét egy vasárnapi ebédnél is. Jól illik hozzá a knédli vagy a szalvétagombóc, de egy szelet puha, fehér kenyérrel is vállalható.

Elkészítési idő: 220-225 perc
(Csehországi ünnepi étel)


 1-1,2 kg GusztaHús csontnélküli csülök
0,5 liter barna sör
2-3 szál répa
1-2 szál gyökér zöldség
3-4 fej barna csiperke
1 kisebb fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
fél fej karalábé
2-3 teáskanálnyi sertés sült fűszerkeverék
só és bors



1. Egy fedeles sütőtálba terítsük el a csülköket, bőrös felével lefelé. Sózzuk, borsozzuk és hintsük meg a fűszerkeverékkel.
2. Pucoljuk, meg a zöldségeket vágjuk nagyobb darabokra és borítsuk be a csülköt. Öntsük fel a sörrel, fedjük le és 165-170 fokos sütőben, pároljuk 180-200 percet. Egy óra után fordítsuk meg a húst, a zöldségeket igazgassuk bele a sörbe. Az utolsó 20-25 percben vegyük le a tetejét az edényről, és úgy pirítsuk. Sütés után hagyjuk az edényben kihűlni, és langyosan szeleteljük. Jól illik hozzá a hagymás tört burgonya vagy a knédli.
(Cseh ünnepi étel, egy kicsit átalakítva a magyar ízlésre)

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2015. december 30., szerda

Fűszeres lencseleves (gyors verzió)

Az utóbbi idők kedvenc téli levese. Tartalmas, kicsit krémes, de kellőképpen rusztikus. Forrón akár egy hétköznapi ebéd is lehet, pár pogácsával kiegészítve vagy hideg estén, hazaérve, közben beszélgetve.


Elkészítési idő: 15-20 perc


2 doboz lencse konzerv (40 dkg-s)
3 dl krémjoghurt
1-2 evőkanál mustár
1-2 teáskanálnyi vega fűszerkeverék (sómentes)
1-2 teáskanálnyi paprika krém
só és bors, a tálaláshoz pár kanál joghurt és aprított petrezselyem zöldje



1. Öntsük egy lábosba a lencsét, a joghurtot, a mustárt, a fűszerkeveréket, a paprikakrémet és 2-3 dl vizet. Sózzuk és borsozzuk, majd forraljuk össze,
2. Főzzük 10-12 percet, és forrón tálaljuk. Kanalazzunk a tetejére joghurtot és hintsük meg a petrezselyem zöldjével.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


2015. december 26., szombat

Posírozott kacsamáj

Az egyik kedvenc francia előételem. Megmutathatjuk a (kacsa) máj különlegességét, ízességét és csodás állagát. Frissen őrölt, színes borssal és tengeri sóval, egyszerűen elkészítve, varázslatos ételt készíthetünk.

Elkészítési idő: 25-30 perc + a pihentetés
(Francia, előétel)



55-60 dkg GusztaHús kacsamáj
só és bors

1. Hagyjuk a májat szobahőmérsékleten 2 órát. Terítsük ki, az ereket és csomókat vágjuk ki. Sózzuk meg.

2. Terítsünk két réteg háztartási fóliából 35-40 cm-s darabot. Sózzuk és borsozzuk meg a májat. Terítsük el a fóliára, két sorban egymásra, kb. 20 cm hosszan. Tekerjük fel a fóliát szorosan, a két végét csomózzuk meg.


3. Forraljunk fel egy nagyobb lábosban 2-3 liternyi vizet , ha forr tegyük takarékra, várjuk meg, hogy gyöngyözzön, tegyük bele a csomagot, főzzük 5-7 percet, majd zárjuk el az energiát. Hagyjuk a vízben kihűlni, majd tegyük hideg helyre egy éjszakára. Fóliába csomagolva, hűtőben egy hétig tárolhatjuk.
Kenyérre szelve, egy pikáns gyümölcs lekvárral kínáljuk.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a májat a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


2015. december 16., szerda

Zöld teafűben érlelt lazacfilé (Grawlax)

Grawlax, (Svéd) jelentése temetett hal. A skandináv vidék tartósítási módszerére utaló név jelzi, hogy só, cukor és fűszerek keverékébe „temetett” hal. Az így sokáig eltartható, ízletes, pácolt hal népszerű csemege. Miután már itthon is elérhetőek, nagyon jó minőségű halfilék, érdemes elkészíteni. Játszhatunk az ízekkel, én most itt a zöldtea ízét használtam.


Elkészítési idő: 15-20 perc + a pihentetés


55-60 dkg friss, bőrös lazacfilé
4 dkg zöld teafű
4 dkg nagy szemű tengeri só
4-5 dkg barnacukor
2 dkg szárított kapor

2 dkg morzsolt koriander levél


1. A teafüvet összekeverjük a sóval, a cukorral, a kaporral és a koriander levéllel.
2. Öblítsük le a halat, törölgessük szárazra. Terítsük el a fűszer 1/3 részét egy tányéron, fektessük rá a halat, bőrös felével lefelé.
3. Terítsük be a maradék fűszerkeverékkel a halat. Alaposan tekerjük be háztartási fóliába, és tegyük a hűtőbe. Tegyünk rá fél kilónyi súlyt, és érleljük 18-20 órán keresztül.
4. Bontsuk ki a halat, kaparjuk le a fűszer nagy részét, majd öblítsük le. Töröljük szárazra, és vágjuk fel vékony szeletekre. Fóliában csomagolva 3-4 napig eltárolhatjuk.
Tálaláskor adjunk mellé pirítóst vagy kenyeret és citrom gerezdeket.
Érlelt halfilé, egy ősi, svéd tartósítási módszerrel. (Grawlax-Svédország)


Jó étvágyat hozzá!
Max
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2015. december 8., kedd

Darált húsos-sajtos pite


Friss, gyúrt omlós tészta, ízletes töltelékkel, igazi mediterrán csemege. Ajánlom azoknak, akik szeretnének megismerkedni a gyúrt tésztákkal. Mivel itt nem főzzük, hanem formában sütjük, nem kell annyira kidolgozni. Az olajtól omlós ropogós lesz, a tölteléket pedig tetszés szerint variállhatjuk.


Elkészítési idő: 70-75 perc + a pihentetés


45-50 dkg GusztaHús darált hús
35 dkg búzaliszt
10-12 dkg reszelt félkemény sajt (trappista, edami, gouda)
1 dl étolaj/olívaolaj
1 dl víz
2-3 szem aszalt paradicsom
1-2 teáskanálnyi sült hús fűszerkeverék
1 mokkáskanálnyi só a tésztába
só, bors, aprított petrezselyem, kevés olaj




1. Keverjük össze a lisztet a sóval, majd adjuk hozzá a vizet és az olajat. Gyúrjunk pár mozdulattal, 2-3 perc alatt tésztát belőle. Csavarjuk háztartási fóliába s tegyük hideg helyre 35-40 percre.
2. Kevés olajon pirítsuk le a darált húst, hintsük meg a fűszerkeverékkel, sózzuk és borsozzuk.  Vágjuk kisebb darabokra az aszalt paradicsomot és adjuk a húshoz, pirítsuk 5-6 percet. Tegyük félre, öntsük ki egy tálkába, had hűljön ki. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy 25 cm-s piteformát.
3. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Gyengén lisztezett nyújtólapon nyújtsuk ki a tészta 2/3 részét, úgy hogy nagyobb legyen, mint a forma, 2-3 centivel.
4. Kanalazzuk bele a darált húsos keveréket, szórjuk meg petrezselyem zöldjével és a reszelt sajttal. Nyújtsuk ki a maradék tésztát akkorára, mint a formánk, tegyük a tészta tetejére, és körben csipkedjük össze a kilógó tésztával.
5. Pár helyen vágjunk rajta kis nyílásokat, ahol a gőz el tud távozni. Tegyük a forró sütőbe, és 35-40 perc alatt süssük szép piros, ropogósra. Sütés után a formában pihentessük 10-15 percet, majd óvatosan kivéve, rácson hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2015. december 1., kedd

Zalai szárnyas erdészmetélt


Ízletes gombás étel, palacsinta metélttel. A frissen kisütött tészta, a tartalmas raguval, tökéletes ebéd a borongós időkben.

Elkészítési idő: 40-45 perc

4-5 db csirke GusztaHús felsőcomb
25-30 dkg gomba
15 dkg GusztaHús kolbász
15 dkg GusztaHús füstölt sonka
1-2 dl száraz fehérbor
1 kisebb fehér hagyma
1 evőkanálnyi zsír/olaj
2-3 teáskanálnyi vad fűszerkeverék
2 teáskanálnyi csemege paprikakrém
só, bors és petrezselyem zöldje

Palacsintához:
3 dl tej
2,5 dl szóda
12 dkg sima liszt
8 dkg rétesliszt
2 tojás
0,5 dl olaj+ egy kevés a sütéshez
2 teáskanálnyi aprított petrezselyem zöldje

egy csipet só, 


1. Keverjük habosra a tejet a tojással, a sóval és a petrezselyem zöldjével. Adjuk hozzá a szódát és a liszteket, keverjük össze, és hagyjuk pihenni pár percet.
2. Az apróra vágott hagymát pároljuk üvegesre a felhevített zsiradékon, adjuk hozzá a karikákra vágott kolbászt és a csíkokra vágott sonkát. Csontozzuk ki a csirkecombokat, vágjuk centis csíkokra, és forgassuk össze a fűszerkeverékkel.
3. Pirítsuk le a hús csíkokat is, sózzuk és borsozzuk. Öntsük fel a borral, forraljuk fel, és kis lángon pároljuk 5-8 percet.
4. Öntsük a fél deci olajat a palacsinta tésztába, keverjük össze, és olajozott serpenyőben, süssünk belőle hagyományos módon, 10-12 db palacsintát. A megsült tésztát még melegen tekerjük fel , és úgy pihentessük.
5. Keverjük bele a raguba a paprika krémet, és a cikkekre vágott gombát, és a petrezselyem zöldjét. Pároljuk 5-8 percet, közben vágjuk a palacsintát 1,5 centis csíkokra. Tálaláskor a metélt mellé tegyük a ragut.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2015. november 14., szombat

Fűszeres őszi burgonyaleves

Kedvenc (az egyik) burgonyából készült melengető leves. Régen az ilyen levest „gezemice” levesnek hívtuk. A kertben található zöldségekből készült, sosem pontos receptre alapozva, hanem az éppen aktuális mennyiségekre. Az ilyen, maradékhasznosítós leves, egy hűvösebb estén, jól eshet, jót tehet a lelkünknek és a belsőnknek is.

Elkészítési idő: 35-40 perc




50-60 dkg  Balatoni Rózsa Premium Hungaricum burgonya
2 kisebb répa
15 dkg zöldborsó (lehet mirelit is)
1 kisebb hagyma
1 evőkanál zsír vagy olaj
1 teáskanálnyi csemege paprikakrém
só, bors, petrezselyem zöldje, rozmaring

1. A burgonyát és a répát pucoljuk meg, és vágjuk kockákra. Melegítsük meg a zsírt, és az apróra vágott hagymát pároljuk üvegesre.
2. Adjuk hozzá a répát, sózzuk és borsozzuk, pároljuk pár percet, aztán keverjük bele a burgonyát és a borsót.
3. Ízesítsük az apróra vágott zöldfűszerekkel, és öntsük fel 1,5 liter hideg vízzel. Forraljuk fel, keverjük bele a paprikakrémet és kis lángon főzzük 15-18 percet.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a burgonyát a Burgonyakutató Intézet segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a  Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2015. november 4., szerda

Zalai szalonnás, babos káposzta, ahogy én szeretem

Egy régi paraszti étel, kicsit modernizált, egyszerűsített változata. Szándékosan nem azt írom, hogy megújítva, vagy újragondolva. Nem, csak egy kicsit kihasználva az előfőzött bab előnyeit, lerövidítve az elkészítési időt.
Kedvenc fogásunk, ha bormustráról vagy rendezvényről van szó. Kicsit sós, jól csúszik rá a finom bor, de laktat is, kellőképpen megalapozva a mulatást.


Elkészítési idő: 35-40 perc


40 dkg savanyú káposzta
1 doboz fehér bab konzerv, sós lében (420 g)
20-25 dkg GusztaHús húsos császárszalonna

2 evőkanálnyi zsír


1. Melegítsük elő a sütőt 165 fokra. A szalonnát vágjuk csíkokra, és a zsíron kezdjük el pirítani.
2. A savanyú káposztát vágjuk apróra, és keverjük a szalonnához. pirítsuk le, majd adjuk hozzá a lecsepegtetett babot. Forgassuk össze, majd tegyük a sütőbe, és süssük 15-20 percet.
Tálaláskor adjunk hozzá tejfölt, és egy karéj, puha fehér kenyeret.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a húst a Gusztahús segített kiválasztani, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin