2009. február 15., vasárnap

Autentikus cukorperec (újra)

Még a nyáron értekeztem a cukorperecről. Később Barátainkkal beszélgetve kiderítettük, hogy itt a környéken másképpen csinálják.
Megigérték hogy megszerzik az eredeti receptet. Azóta többször is felemlegettem J-nek, hogy hol is van a receptem. Mindig azt a választ kaptam, hogy addig nem adja oda, míg ki nem próbálja. Ráérzett, mert az első tészta nem sikerült, sőt a második sem igazán. Szerencsére S. végig archiválta a készítést, így meg tudom osztani a az olvasókkal.





A jó állagú tészta.

Hozzávalók:

3 egész tojás

2 tojás sárgája – (A fehérje a habhoz kell)

5 evőkanál pálinka

5 evőkanál étolaj

15 szem édeske (összetörve)

1 kávéskanál szalakáli

kb. 250 g sima liszt






A 3 egész tojást, a 2 sárgáját, a pálinkát, az étolajat az édeskét habosra keverjük, és fokozatosan adjuk hozzá a lisztet. A megadott liszt mennyisége a tojások nagyságától függően változik. Ez a mennyiség „M” nagyságú tojáshoz elég. Alaposan összegyúrjuk, amíg könnyű lágy tésztát kapunk.

Ha túl kemény lenne pálinkával lehet lágyítani . Akkor jó, ha hólyagok képződnek a nyújtáskor. Amikor elkészül 0,5 cm vastag téglalap alakúra nyújtjuk és 15x7 cm hosszú csíkokat vágunk, kb. 8 darab lesz, attól függően mekkora pereceket szeretnénk. A munkalapot folyamatosan lisztezni kell, mert a tészta lágysága miatt ragad.




Formázzuk, tepsibe rakjuk. Előmelegített sütőben alsó felső sütésen 230 fokon 18-20 percig sütjük. A perecek kb 10 perc után kezdenek felemelkedni.




HabA két tojásfehérjéből 60 g porcukorral gőz felett lágy habot verünk, hogy könnyen lehessen rákenni a perecekre. Ha nagyon kemény nem lesz szép egynemű, és nem szárad meg.




A kenéshez a legjobb a hagyományos kenőtollat használni. Fényesebb lesz a máz, ha egy kávéskanál ecetet adunk hozzá. A habot a kihűlt perecekre kell rátenni!





Íme a végeredmény, és alant a nem jó állagú tészta.




A rossz tészta, ha ilyen lett, akkor nem jó!
Kedves J. és S., nagyon köszönjük a képes receptet, remélem sikerül másoknak is kedvet csinálni a készítéshez.

6 megjegyzés:

duende írta...

Hú, köszi! Gyerekkoromban ettem ilyet utoljára, és nagyon szerettem! Elmentettem a receptet! :)

Limara írta...

Nahát, én ezt a perecet nem ismertem eddig, de nagyon tetszik! :))

Névtelen írta...

Jönnek itt még elő titkok, kéremszépen:)))))

"saját levében" írta...

Igen, ez az amit zala megyei esküvőkön kap a vendég ajándékba!

Névtelen írta...

Én Rábaközi lakodalmas perecnek ismerem. Egy kérdés muszáj édeskével csinálni? Cukorral nem lehet? alanie

Névtelen írta...

klárime

megpróbálhatod,de nem lesz olyan amilyennek szeretnéd

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin