2009. február 6., péntek

Töltött káposzta

A hurkatöltéskor ezt ettük ebédre. Teljesen autentikus, az alföldi régóra jellemző étel. Savanyított káposzta levélbe töltött.

Előre bocsátom, az adag hatalmas, mert egy normális fej káposzta legalább 2 kg. Ha valaki tud kimérve venni levelet, akkor a mennyiségek természetesen oszthatóak, de ha nagy mennyiség készül, az jól fagyasztható.




Hozzávalók:

2 kg savanyított káposzta levél

1,5 kg darált sertéshús

30 dkg rizs

2-3 tojás

vöröshagyma, fokhagyma, só, bors

olaj, liszt, fűszerpaprika a rántáshoz

tejföl és puha fehér kenyér a tálaláshoz




A rizst félig előfőzzük (embere válogatja, van aki nyersen teszi bele, de jobb ha elő van készítve, így nem érhet minket meglepetés), majd kihűtjük. A hagymát apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A húst egy nagy tálba tesszük, a közepébe egy mélyedést nyomunk, és abba bele a tojásokat. Sózzuk-borsozzuk, majd összekeverjük. Jöhet bele e rizs és a hagymák, és alaposan összedolgozzuk.

A levelek torzsáját (vastag részét) késsel óvatosan levágjuk. Ha túl nagy a levél, vágjuk nyugodtan félbe. 



A tenyerünkbe terített levélbe töltjük, és szorosan összetekerjük, úgy hogy a két végét is bedolgozzuk. Ha marad a töltelékből, azt gombócoljuk, és azt is főzzük ki a káposztával.

Egy nagy fazékba (vagy két nagyobba, szétosztva), szépen lerakjuk egymásra, majd annyi vízzel felönjük, amennyi ellepi. Ha van olyan levél ami nem jó töltésre, azt csíkozzuk fel és szórjuk közé. Felforraljuk, majd takarékon főzzük 1,5-2 órát.



Olajon lissztel világos rántást készítünk, lehúzzuk a tűzről, megszórjuk piros fűszerpaprikával, és ezzel sűrítjük be az ételt. Rázogatva beforraljuk.



Tejföllel és puha fehér kenyérrel tálaljuk. Kicsit emberes darabok készültek, és két fazék kellett a főzéséhez.

3 megjegyzés:

Garffyka írta...

Max, bevállalnék 1-2 emberes tölteléket, sok aprókáposztával. Kenyér akad itthon, tejföl, meg paradicsomlé is.
:-)

trinity írta...

Max, én is előfőzöm hozzá a rizst és én is szoktam fagyasztani. Csak egész káposztalevél, ez az , ami csak a piacon van.
Max, valld be, hogy az egész hurkatöltés alatt a fényképezőt kezelted:D ( Na jó, ez tényleg csak vicc volt ám, ne vedd komolyan...)Tök jó, hogy így végig van dokumentálva az egész!

Garffykának minek hozzá paradicsomlé? :O Lemaradtam valamiről?

Orsi írta...

Szia Max!
LÁtom a tegnapi hozzászólásom nem érkezett meg:(
Na hátha most menni fog!Szóval hoztam neked egy kördést,arra lennék kíváncsi,hogy mik a kedvenc és a nem kedvelt ételeid.Előre is köszönöm!
http://horsi-orsi.blogspot.com/2009/02/kedvencek-es-nem-kedvencek.html

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin