Két napos sült csülök. A tökéletes állag eléréséshez szükség van erre a módszerre. Ha lehet a páclében álljon legalább egy órácskát a sütés előtt, így az ízek jól átjárják.
Az első napon megfőzzük mint ha egy húslevest főznénk, zöldséggel. Kivesszük, de ne várjuk meg, hogy teljesen szétfőljön, inkább csak félig legyen puha. Hagyjuk kihűlni, majd másnap pácoljuk be.
Reggel bepácoljuk, pihentetjük, és egy cseréptálban vagy üveg, fedeles sütőtálban szépen megsütjük. Köretnek svéd burgonyát készítettünk hozzá.
Jól megállja a helyét egy (szilveszteri) büféasztalon is.
Frissítés: nyers sertés csülökből készítettem, hátsó, mert az húsosabb. Ha nincs két napunk az elkészítéséhez, akkor a főzés után hagyjuk teljesen kihűlni, és utána pácoljuk, és süssük.
Pácoláshoz:
- olaj
- csemege paprika krém (édesanna)
- méz
- só, bors
Köretnek:
- kb. 1 kg burgonya
A húst bepácolom, ne salnáljuk a páclevet, sőt ha tudjuk, csorgassuk be a csont mellé is.
Pihentetés után egy beáztatott sütőtálba helyezem, a lefolyt páclét és egy kevéske vizet ráöntök.
165 C-on, 45-50 percet sütöm, de az utolsó 10 percre leveszem az edény tetejét, hogy szépen megpiruljon.
A burgonyát meghámozom, és vékonyan bevagdosom, ehhez jó segítség lehet egy kanál, ami megakadályozza hogy teljesen átvágjuk. Majd egy kis olajjal és sóval, fűszerekkel a burgonyát is bepácoljuk.
Olajozott tepsibe terítjük, és közepes hőfokon, 160 C-on, ropogósra sütjük, de közben megforgatjuk.
A megsült csülköt vegyük ki a sütőtálbol, és 10-15 percet pihentessük.
Éles késsel szép szeleteket vágunk, a burgonyával és házi savanyúsággal tálaljuk.
Jó étvágyat hozzá!
Max
8 megjegyzés:
Fustolt vagy nyers csulok mert szeretnem elkesziteni.Neztem a kepet de erre nem jovok ra.Varok gyors valaszt hogy meg tudjam vasarolni idejeben .Koszi.BUEK!!!AGI
Szia Ági!
Nyers, és fontos hogy hagyd a főzés után kihűlni, és csak utána pácolni, és sütni. Remélem elég gyors voltam.
Hat ezt is bevallalnam.
Ha jol szamolok, 9 ora alatt ott vagyok. Akkor 8 es fel ora mulva kezd el melegiteni, jo?
Hű, ez nagyon gusztán néz ki. Igazi férfias étel, mert én nem igazán barátkoztam még meg a csülökkel. Pedig, ahogy te is írtad, a hátsó fajtája egészen húsos.
Idén Szerényebb szilveszter lesz nálunk ételek tekintetében, de talomba elteszem.:)
Ms.Poppy: ne legyél szégyenlős, nálunk is vannak akik a zsíros-bőrös részét leszedik, és úgy eszik meg. De azt már jó ízűen:-)
Mi meg voltaképpen egészen közel vagyunk :-)))
Gyönyörűséges lett!!! Nyami!
Max, ez valami fenséges lehet! Egy falatocskányit tegyél félre nekem is, léccccííííke :D
CV: közel de mégis távol:-)
Garffy: zároltam egy részét, csak el kell jönnöd érte.
Megjegyzés küldése