2009. december 30., szerda

Szilveszteri malacpofa

MJ küldte ezt a mutatós kis malacpofát. Megállja a helyét akár a büfé asztalon, vagy csak úgy nasizni. Könnyen elkészíthető, látványos étel.

Újévi szerencsemalac:




Hozzávalók:

1/2 kg lisztből kenyértészta
25 dkg póréhagyma
15 dkg bacon/sonka/ zöldségkeverék
1 EK tejföl
1 tojássárgája
só, bors, szerecsendió


Bacont apróra vágni es kisütni, az apróra vágott hagymával tovább dinsztelni. Belekeverni a tejfölt, sóval, borssal, szerecsendióval ízesíteni. Kenyértésztát kinyújtani, előszőr 12 darab 12 cm átmérőjű kört kivágni, ebből hatot sütőpapirral belelt sütőlapra tenni. Hagymás masszát a kör közepére helyezni, széleit megkenni vízzel es a másik kört ráhelyezni, széleit rányomkodni. A maradék tésztából 6 darab 4,5 cm, 12 darab 1 cm átmérőjű es 12 darab 2 cm-es háromszög alakút kivágni.




Malac fejet vízzel bekenni, ráhelyezni az orrát, szemeket, füleket. Füleket késsel kicsit bevágni, szemeket, orrokat kozepen késsel kicsit benyomni. 10 percig letakarni , majd sárgájával bekenni. 200 fokra elomelegitett sütőben 20-30 percig sütni.
Hidegen es melegen is fogyaszhato.




Jó étvágyat hozzá!

MJ és Max

9 megjegyzés:

Edit (Esc) írta...

Gratulalok Mj-nek, nagyszeru. Egyszeru es nagyszeru. Nemcsak a gyerekek dijazzak, ez biztos!

Ági, aki főz írta...

Hihi, nagyon aranyos. BUÉK!

Max írta...

Esc: köszönöm, átadom! A zöldséges verziót azért gondold át.

Mici és Ági: köszike és viszont hasonló jókat Nektek is.

"saját levében" írta...

Köszi, Max, holnap meg is csinálom vega verzióban! BÚÉK!

Chef Viki írta...

De tök jó :-)

Kár, hogy a kunkori farkincáját nem tudom meghúzgálni :-DD

szepyke írta...

Most töltöttem fel az enyémet!:))


Békés, boldog új esztendőt Neked és a szeretteidnek!:)

Karulino írta...

Nagyon jópofa, kár, hogy nem olvastam hamarább, akkor szüleimnek ilyet vittem volna.

Max írta...

MJ érdeme őt dícsérjétek!

CV: már ne is haragudj, de ezt az oldalt fiatalok is olvassák!!!

ZÖLDKOSÁR ∞ MEGYEBIRÓ JOLI írta...

De jó pofa malacpofa.
Búék szeretettel.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin