2013. december 24., kedd

Káposztás fazék

Ünnepi egy tál étel. Keressünk kevésbé savanyú káposztát hozzá. Pár nappal előtte elkészíthetjük, és mint a káposztás ételeknél, előnyére válik a pihentetés. Karácsony napján ebédre szoktuk fogyasztani, és ha előre elkészítjük, van időnk a többi tennivalóval foglalkozni.



Elkészítési idő: 65-70 perc.
1 kg savanyú káposzta
½ kg nyers füstölt tarja, vagy comb
8 szelet karaj (esetleg tarja, de az sovány legyen)
10 dkg füstölt szalonna
1 fej vöröshagyma
2-3 evőkanál (kacsa) zsír
őrölt kömény, só, őrölt bors.



1.A húst sózzuk és borsozzuk, majd egy nagyobb edényben (~4-5 l) a felhevített zsíron elősütjük (éppen csak megpirítjuk, párolni nem kell).
2. Kivesszük a lepirított húst az edényből, takarékra tesszük az energiát, majd a kockára vágott hagymát és szalonnát üvegesre pároljuk. A hagymás szalonnára hintünk egy sor káposztát, majd megszórjuk köménnyel. 3.Erre rakunk 2 szelet füstölt húst, majd újra káposztát, köményt, füstölt húst. Ezt addig folytatjuk, amíg van alapanyagunk. Tegyünk félre egy adag káposztát.
4.A rétegekre ráhelyezzük az előre lesütött hússzeleteket, ha maradt, akkor még tehetünk közé egy kis füstölt tarját. Végül a félretett káposztával fedjük be. Fedjük le és takarék energián kb. 50-55 percig főzzük.
Köretnek adhatunk hozzá puha fehér kenyeret, vagy zsemlegombócot, de jól illik hozzá a knédli is.


Jó étvágyat hozzá!

Max
A receptet a Gusztahús támogatta, köszönjük!


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin