Kecskét a szakadékba? Önként vagy kényszerrel? Egy rendhagyó bejegyzés következik. Az elmúlt hetekben, sokszor került elő ez a történet (és gondoltam, így könnyebb lesz előszedni, újra és újra). A környezetemben sokaknak került a "kecskéje" a szakadékba. Így vagy úgy, de ott van(nak). Mikor mesélem, van aki ismeri, és sokan nem. Pedig tanulságos. Miről is van szó?
A cégvezetői stratégia tanmeséje
Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú
tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította
az ifjú tanítványát.
Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt
hol aludniuk.Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek.
Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.
A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak
nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis
tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni
nekik, a kecske mellett.
A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik.
Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy
miből élnek, mit csinálnak. “Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból
élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot
készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a
piacon.”
“Jól meg lehet ebből élni?” − kérdezte a gazdag ember.
“Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs
semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a
pajtával.”
Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú
tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett. Hajnalban nagyon korán
felébresztette a tanítványát, és mondta neki:”Keljél gyorsan, és lökd
bele a kecskét a szakadékba!”
“De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek.”
“Na vitatkozz velem! Amikor a tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked.”
Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba.
Ezután csendben elmentek.
Sok év telt el azóta.
A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú
tanítványból is nagyon módos ember lett. De egész életében lelkiismeret
furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a
szegény kecskét.
Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy
szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval,
ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán
felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert,
akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a
szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.
Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a
szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű,
hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem
győzött csodálkozni.
Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt,
akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki
szégyenkezve-csodálkozva: “Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel
jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és
kaptunk maguktól.”
“Dehogynem emlékszem, − mondja a gazda − amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk.”
“A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba.
Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak
ezt a szekeret.”
“Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte.”
“De miért?”
“Nem volt kecske, ezért aztán valami más megélhetés után
kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának
köszönhetően gazdag ember lettem.
Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le
minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem
az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez a méltó az
emberhez.”
Talán annyit, hogy azóta, mióta mesélem ezt a története, érdekes módon mindenki érti, mit és miről mesélek. Sok, de tényleg sok kecske van már a szakadék alján, és kaptam már én is üzenetet: belöktem vagy belökték a kecskét/kecskémet.
Az elején mindig kemény, de végeredmény mindig igazol.
Max
