2016. március 25., péntek

Babos bárány curry, kókusztejjel (tejmentes)



Selymes mártás, sok zöldséggel és pikáns zöld curry pasztával. Friss, üde tavaszi fogás, egy cseppnyi kelettel fűszerezve. Párolt rizzsel, vagy lepénykenyérrel mártogatva. Fontos, itt is szobahőmérsékletű hússal dolgoztam, és követve az indiai ételkészítési módokat, a fűszereket lepirítottam a hússal, és így keltettem életre.

Elkészítési idő: 40-45 perc, ebből munka 10-15 perc





40-50 dkg Gusztahús báránynyak
1 doboz vörös babkonzerv, lecsepegtetve
4-5 dl kókusztej vagy sűrítmény a Magaméri -től
2 kisebb burgonya
1 kisebb sárgarépa
½ zellerszár
1-2 teáskanálnyi zöld curry paszta
1-2 mokkáskanálnyi marokkói/indiai fűszer (ez most saját keverék, a tavaszi sorozatból, aroma, só és ízfokozó mentes)
1 csipet MaxGastro (füstölt) tengeri só
kevés olaj, vagy tisztított vaj (gí) a sütéshez





1. A szobahőmérsékletű húst vágjuk fel csíkokra. Hintsük meg a fűszerkeverékkel és sóval (figyeljünk, mert a curry paszta is sós). A zöldséget vágjuk kockákra, a zellerszárat szeletekre.
2. Egy mélyebb serpenyőben (wok) kevés olajat (vagy gít) hevítünk, közepes lángon. A húst beletesszük, elkezdjük pirítani, 2-3 percig. Átforgatjuk és hozzáadjuk a darabolt zöldségeket. Pirítjuk pár percet, majd a curry pasztát is (és ha maradt fűszer a hús fűszerezésből, azt is) belekeverjük.
3. Kevergetve pirítjuk, ráöntjük a babot, és felöntjük kevés vízzel. Közepes energián pároljuk, míg a hús megpuhul (ez nagyban függ a bárány korától és a takarmányozásától is, nekem ez most 18-20 perc volt).
4. Adjuk hozzá a kókusztejet (ha sűrítmény, akkor megfelelő mennyiségű vízzel, pótoljuk a szaftot), forraljuk össze, főzzük pár percet és tálalhatjuk.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst a Gusztahús, a kókusztejet a Magaméri  biztosította, köszönjük!
A fűszerek és a füstölt só megtalálható a Bijobolt.hu és a Mediline.hu polcain.

2016. március 23., szerda

Tavaszi báránycomb steak


A Káli-medence gyógyfüvein és zöldjein legelő bárányból készült ez a recept. Nagyon rákészültem, több (főleg nekem, annak számító) nagy szakács receptjét tanulmányoztam. El kell mondanom, néha érdekes mellékszálak kerültek elő. Mesélhetnék a telihold idején szedett fűszerszámokról, a páratartalomról, a különböző só és fűszerek kiválasztásáról, a csillagok állásásról és a sütőedények fontosságáról. Van olyan francia séf, aki külön serpenyőt tart a báránynak és külön a halnak. Nincs ebbe semmi kivetni való, hiszen tudjuk, sokat számítanak ezek a részletek is (ha más nem, pszichésen, a séf lelkének).
Amit kiszűrtem, és számomra fontosnak tűnt, azt gyúrtam össze a saját gondolataimmal. A húst már reggel kikészítettem, így szobahőmérsékletről indult a sütés. A húst fűszereztem, ízesítettem, és utána kentem meg olajjal, és sütöttem forró serpenyőben. Azt figyeltem meg, hogy a hazai fogyasztási szokások még nem igazán fogadták el a rozéra, médiumra sütött húsokat (amikor a vastag, igazi hamburgert visszaküldik, mert a közepe enyhén rózsaszín, a vendég szerint még nyers, és kéretik „rommá” sütni)
Itt is érvényesül, ami a gasztronómia egyik fontos, nagy alappillére, a kevesebb az (sokkal) több.

Elkészítési idő: 20-25 perc + a pihentetés, ebből munka 10-15 perc





4-6 szelet Gusztahús báránycomb szelet
1 mokkáskanálnyi sült hús fűszer (ez most saját keverék, a tavaszi sorozatból, aroma, só és ízfokozó mentes)
1 csipet MaxGastro (füstölt) tengeri só
frissen őrölt színes bors
kevés olaj a sütéshez





1. A szobahőmérsékletű húst, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. Sózzuk és borsozzuk, majd pár csepp olajjal bekenjük.
2. Egy nagyobb, (öntöttvas) serpenyőt hevítünk, közepes lángon. A hús szeleteket beletesszük, és egy kicsit a kezünkkel lenyomjuk. 4-5 percet sütjük (ez függ a szelet vastagságától, illetve mennyire szeretjük átsütni), majd egy csipesszel megfordítjuk. A másik oldalának már csak 3-4 percet adunk.
3. A sültet kivesszük, és egy (előmelegített) tányérra tesszük, pár percet pihentetjük tálalás előtt. Adjunk hozzá friss zöld salátát, mentás-joghurtos öntettel. Éles, lehetőleg recés (steak) kést tegyünk a tányér mellé, azzal könnyedén tudjuk majd szelni.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst Gusztahús biztosította, köszönjük!
A fűszerek és a füstölt só megtalálható a Bijobolt.hu és a Mediline.hu polcain.

2016. március 12., szombat

Ázsiai stílusú halleves

Friss, üde, a zöldség kicsit ress, harapható. Érdemes tömör húsú, friss halból készíteni. Ha mirelit halat választunk, az is legyen hazai, és kíméletesen engedjük fel a hűtőben. Az afrikai harcsa húsa tömör, nincs „halszaga” és garantáltan szálkamentes. Meg tudjuk vásárolni már sok helyen friss, előhűtött és gyorsfagyasztott kivitelben is.

Elkészítési idő: 35-40 perc

50 dkg Szarvasfish  afrikai harcsafilé
3 dl kókusztej
2 kisebb szál sárgarépa
1 kisebb kápia paprika (bátrabbaknak Csili paprika)
2 szál újhagyma
1 kisebb szál fehérrépa
1 teáskanálnyi kínai öt fűszerkeverék
só, bors, olaj




1. A répákat vékony csíkokra, a halat centis kockákra, a paprikát kis kockákra, az újhagymát ferdén karikákra vágjuk. Egy lábosban kevés olajat melegítünk, azon a hagymát, és a répákat pár percig pirítjuk.
2. Hintsük meg a fűszerkeverékkel, kicsit pirítsuk le, majd engedjük fel a kókusztejjel és fél liter vízzel. Forraljuk fel, és közepes lángon főzzük a zöldségeket 6-8 percig.
3. Tegyük bele a paprikát és több részletben a hal darabokat is. Mindig várjuk meg, míg a lé újra forr, akkor tegyük bele a követező adag halat. Óvatosan keverjük meg, és ha benne az összes hal, akkor 4-5 percig főzzük, és utána tálalhatjuk is.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss halat Szarvasfish biztosította, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. március 6., vasárnap

Kakukkfüves csirkemáj

A tapasztalatok alapján a májat (és még több más, másodrendű húst és belsőséget) nem igazán fogyasztjuk. Talán az elkészítése tartja vissza a fogyasztókat vagy egy régebbi (kellemetlen, cipőtalp állagúra sütött) emlék miatt. Néha feltűnik házi májkrémben, vagy rántva, de igazi megbecsülést nem kapott. Pedig könnyen, és ami nagyon fontos, egyszerűen elkészíthető. Erre is igaz a kevesebb a több jelző. Tessék nyugodtan kipróbálni, megéri egy kicsit foglalkozni vele. Azt pedig csak halkan súgom, hogy a saláta és a kenyér nélkül akár paleolit étrendbe is illeszthető.

Elkészítési idő: 15-20 perc



50-60 dkg Gusztahús csirkemáj
15 dkg füstöt Gusztahús sonka
15 dkg füstölt Gusztahús szalonna
2-3 evőkanál kacsazsír
1-2 teáskanálnyi, aprított kakukkfű
só, bors




1. Egy evőkanálnyi zsíron a sonkát és a szalonnát üvegesre pirítjuk egy nagyobb serpenyőben. Közben a májat tisztítsuk meg, és vágjuk nagyobb darabokra.
2. Vegyük ki egy szűrő kanállal a szalonnát és a sonkát a serpenyőből. Adjuk hozzá a maradék zsiradékot, és terítsük bele a máj darabokat. Sózzuk, borsozzuk, és hintsük meg a kakukkfűvel.
3. Süssük 2-3 percet, majd forgassuk meg, és a másik felét is süssük 3-4 percet. Keverjük bele a sonka és szalonna darabokat. Melegítsük össze, és már tálalhatjuk is. Halmozzuk puha fehér kenyérszeletre, és adjunk hozzá ecetes vagy majonézes salátát.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss májat a Gusztahús biztosította, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. február 27., szombat

Csülök rakottas

Folytatva a házilag készíthető finomságok sorát, most egy csülökből készült rakottast, divatos nevén rilette-t készítettem. Szándékosan nem kötöttem meg jobban, nincs közte zselatinos lé. Azt gondoltam, legyen igazán rusztikus, darabos. Nem zavar, hogy kicsit szétdől szeletelés közben. Jól illik hozzá a pirítós, vagy a puha fehér kenyér.

Elkészítési idő: 70-75 perc + a pihentetés, ebből munka 10-15 perc




1 Gusztahús füstölt csülök
2-3 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
2-3 szem feketebors



1. A csülköt megmossuk, a fűszerekkel együtt hideg vízbe tesszük. Felforraljuk, majd kis lángon puhára főzzük. Hagyjuk a lében kihűlni.
2. Csepegtessük le, a levet tegyük félre és csontozzuk ki. Vágjuk nagyobb kockákra. Béleljünk ki egy szögletes formát háztartási fóliával.
3. Tegyünk a formába a húsból, alaposan nyomkodjuk le, és tegyünk rá pár kanál levet. A következő réteget is nyomkodjuk rá, és locsoljuk meg a lével. Így készítsük el, majd takarjuk le a fóliával, tegyünk rá súlyt, és hideg helyen, legalább 8-10 órát dermesszük. Tálaláskor éles késsel szeleteljük, és adjunk hozzá, friss, puha kenyeret.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst Gusztahús biztosította, köszönjük!

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. február 25., csütörtök

Kecskét a szakadékba

Kecskét a szakadékba? Önként vagy kényszerrel? Egy rendhagyó bejegyzés következik. Az elmúlt hetekben, sokszor került elő ez a történet (és gondoltam, így könnyebb lesz előszedni, újra és újra). A környezetemben sokaknak került a "kecskéje" a szakadékba. Így vagy úgy, de ott van(nak). Mikor mesélem, van aki ismeri, és sokan nem. Pedig tanulságos. Miről is van szó?

A cégvezetői stratégia tanmeséje

   Volt egyszer egy nagyon gazdag ember. Az ifjú tanítványával járta a világot. Közben mindegyre csak tanította, okította az ifjú tanítványát.
Egy este a hegyekben jártak, és rájuk esteledett. Nem volt hol aludniuk.Nem messze megláttak egy rozzant házat. Odamentek. Bekopogtak. Szállást és vacsorát kértek.
   A gazda mondta nekik, hogy szívesen ad vacsorát, de csak nagyon kevés és szegényes ételük van. Egy kis kecskesajt, egy kis tejföl, meg egy kis túró. Szállást is csak a pajtában, a szénán tud adni nekik, a kecske mellett.
A gazdag ember azt mondta, hogy nem baj, örömmel veszik ezt is, és nagyon köszönik.
   Vacsora közben a gazdag ember megkérdezte a gazdát, hogy miből élnek, mit csinálnak. “Van nekünk ez az egy szem kecskénk. Abból élünk. Az asszony minden nap megfeji. A tejből túrót, tejfölt és sajtot készít. Én meg minden nap lemegyek a városba, és a vásárban eladom őket a piacon.”
   “Jól meg lehet ebből élni?” − kérdezte a gazdag ember.
   “Hát nem igazán. Rettentő szegények vagyunk. Nincs semmink, csak a kecske, meg ez az egy helyiségből álló viskónk a pajtával.”

 


   Vacsora után nyugovóra tértek. A gazdag ember az ifjú tanítványával a pajtában aludt, a kecske mellett. Hajnalban nagyon korán felébresztette a tanítványát, és mondta neki:”Keljél gyorsan, és lökd bele a kecskét a szakadékba!”
   “De mester! Hát hogy lökném már azt a szegény kecskét a szakadékba? Ez mindenük. Semmi másuk nincsen. Ebből élnek.”
   “Na vitatkozz velem! Amikor a  tanítványom lettél, megfogadtad, hogy mindig azt csinálod, amit én mondok Neked.”
   Mit volt mit tenni. Felkelt az ifjú tanítvány. Kivezette a kecskét a pajtából. Aztán belelökte a szakadékba.
Ezután csendben elmentek.
   Sok év telt el azóta.


   A gazdag ember tanításainak köszönhetően mára az ifjú tanítványból is nagyon módos ember lett. De egész életében lelkiismeret furdalása volt amiatt, hogy annak idején titokban a szakadékba lökte azt a szegény kecskét.
   Így hát, egyszer csak gondolt egyet. Fogott egy nagy szekeret. Telis-tele pakolta mindenféle földi jóval, ennivalóval, ajándékokkal, meg még pénzzel is. Befogott elé két gyönyörű lovat. Aztán felszekerezett vele a hegyekbe, hogy megkeresse a szegény embert, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Gondolta, hogy ezzel a szekérnyi ajándékkal jóváteszi, amit annak idején tett.
   Hát, alig ismerte meg azt a helyet, ahol annak idején a szegény ember viskója állt. Mert a viskó helyén most egy gyönyörű, hatalmas ház állt, gazdag birtokkal, szép kerttel és istállókkal. Nem győzött csodálkozni.
Megy föl a lépcsőn, ott áll a gazda. Ugyanaz az ember volt, akinek a kecskéjét annak idején a szakadékba lökte. Mondja neki szégyenkezve-csodálkozva: “Biztos nem emlékszik már rám. A mesteremmel jártam maguknál sok évvel ezelőtt. Vacsorát és szállást kértünk és kaptunk maguktól.”
   “Dehogynem emlékszem, − mondja a gazda − amikor itt voltak, másnap reggelre eltűnt a kecskénk.”
   “A mesterem parancsára én löktem bele a szakadékba. Azóta is rettentően szégyellem magam érte. Jóvátételként hoztam maguknak ezt a szekeret.”
   “Ne szégyellje magát. Örökre hálás vagyok érte.”
   “De miért?”
   “Nem volt kecske, ezért aztán valami más megélhetés után kellett néznem. És ez sokkal jobb, mint a kecske volt. Magának köszönhetően gazdag ember lettem.
Rájöttem arra, hogy mivel volt egy kecském, az foglalta le minden gondolatomat, időmet és energiámat. Amiatt a kecske miatt beértem az ínséggel, az éhséggel és a szegénységgel. Pedig nem ez a méltó az emberhez.”

Hát eddig a történet, eddig a mese.Köszönet érte Piroska Gyulának

Talán annyit, hogy azóta, mióta mesélem ezt a története, érdekes módon mindenki érti, mit és miről mesélek. Sok, de tényleg sok kecske van már a szakadék alján, és kaptam már én is üzenetet: belöktem vagy belökték a kecskét/kecskémet. 

Az elején mindig kemény, de végeredmény mindig igazol.

Max
A képekért köszönet: A kőszáli kecskeKecske rézkarc,

2016. február 23., kedd

Mozaikos csirke sonka

Házilag készíthető szalámi, felvágott vagy szendvicsalap. Nincsen sonkaprésünk, ez egy kicsit a közepén látszik is, kicsit tömörebbre kellett volna tekerni, de ez az élvezeti értékéből nem ront. A külsejét, ha lekenjük fűszeres olajjal, nem szárad ki könnyen. Ízesítése jól variálható,ha csirkemellből készül,  mindenképpen adjunk hozzá kevés zsiradékot, vagy zsírosabb húst, mert nagyon száraz lesz.


Elkészítési idő: 50-55 perc + a pihentetés, ebből munka 10-15 perc


1 db Gusztahús csontos csirkemell (~70-75 dkg)
3-4 db Gusztahús csirke felsőcomb (~30-35 dkg)
10-12 dkg Gusztahús füstölt húsos szalonna
2-3 teáskanálnyi Max Gastro citrusos fűszerkeverék (vagy szárnyas fűszerkeverék)
só, kevés olaj a fólia lekenéséhez



1. A csirkemellet és a combot kicsontozom, lebőrözöm, és kockákra vágom. A csontból és a bőrből kevés Max Gastro leves fűszerkeverékkel, alaplevet főzök, amit később hasznosíthatok. A húst meghintem a fűszerrel, kevés sóval, és összekeverem.
2. A szalonnát kis kockákra vágom, és a csirkehússal keverve, egy késes aprítóval összedarálom.  Egy nagyobb tálba összekeverem a darált húst. Ha szeretnénk, itt még gazdagíthatjuk zöldfűszerekkel.
3. Egy nagyobb alufólia darabot vékonyan megkenek olajjal, és arra halmozom a hús felét. Összetekerem, a két végét szorosra, mint a szaloncukrot. Elkészítem a másik hengert is.
4. Sütőtálba helyezem, alá öntök 1 dl vizet. Előmelegített sütőben, 170 fokon 40-45 percet párolom, közben legalább egyszer átforgatom a csomagokat. Sütés után az edényben hagyom langyosra hűlni, ekkor veszem ki a fólia burokból, és rácsra teszem, hogy kiszáradjon.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recepthez a friss húst Gusztahús biztosította, köszönjük!

2016. február 16., kedd

Tavaszi csirkesült

Pár nap szürkeség és eső után vágyakozás a tavasz iránt. Könnyű, zöldséges egytálétel, egyben a sült zöldséges körettel. A zöldségek tetszés szerint variálhatóak, akár a kamra téli készleteit is felhasználva.

Elkészítési idő: 50-55 perc



4-6 db Gusztahús csirkecomb
1-2 dl száraz fehér bor (pl Cserszegi Fűszeres)
2-3 sárgarépa
1-2 fehérrépa
2 kisebb fehérhagyma
1 kisebb padlizsán
3-4 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanálnyi citromlé
2-3 teáskanálnyi grill fűszerkeverék
olaj, só és bors

1. A zöldséget megtisztítjuk, kockákra vágjuk. Kenjünk ki olajjal vékonyan egy 20x30 cm-s sütőedényt olajjal, terítsük el az aljába a zöldséget.
2. A csirkecombokat dörzsöljük be a grill fűszerrel, és helyezzük rá a zöldségekre. Sózzuk és borsozzuk meg, öntsük alá a bort és a citromlét.
3. Fedjük le alufóliával, és előmelegített sütőben 180 fokon, süssük 20-25 percet.
4. Vegyük le a fóliát, keverjük át a zöldséget, tegyük vissza és süssük még 20-25 percet.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a friss húst Gusztahús biztosította, köszönjük!
A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.


2016. február 8., hétfő

Hagymás lepény

Egy klasszikus, francia étel feldolgozása. A közepének kicsit remegősnek kell lennie, akkor jó. Tökéletes falat borozáshoz, vagy egy beszélgetős estéhez. Ha több féle hagymát keverünk össze, még ízletesebb lehet az étel.


Elkészítési idő: 35-40 perc, 4 db 12 cm-s tortaformához (vagy egy 22 cm-s formához)


1 csomag konyhakész, gyúrt, omlós tészta
2 fej vöröshagyma
4 szál újhagyma
3 tojás
7-8 evőkanál tejföl
2 teáskanálnyi mustár
2 teáskanálnyi aprított rozmaring levél



1. A hagymákat szeleteljük fel, sózzuk meg, és tegyük félre, míg összeállítjuk a krémet.
2. A tojást kevés sóval keverjük habosra, majd adjuk hozzá a tejfölt. Melegítsük elő a sütőt 165 fokra.
3. Béleljünk ki négy 12 cm-s piteformát (vagy egy 22 cm-s kerek formát) a tésztával. Nyomkodjuk ki a hagymát és keverjük bele a tojásos krémbe.
4. Öntsük a krémet egyenletesen elosztva a formákba, és tegyük a forró sütőbe. Süssük 20-25 percet, majd vegyük ki, és rácson hagyjuk langyosra hűlni.

Jó étvágyat hozzá!
Max

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

2016. február 2., kedd

Gombás-fehérboros tészta

Sok gondolatot lehetne elmondani miért is egészséges a durumlisztből készített tészta. Az általam választott márkánál, ami számomra döntő volt, hogy a minőségi vizsgálatok során, nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy kiszűrjék a génmódosított anyagokat. A másik, és igazán nyomós ok pedig a prémium minősége volt. Ha megveszek egy tasak óriás kagylót, akkor nagy öröm a számomra, ha nincs benne törött, sérült. Minőség és finom íz.


Elkészítési idő: 40-45 perc


1 doboz kockázott paradicsom konzerv (40 dkg-s)
3-4 dl paradicsomlé
30-35 dkg pastaZara durum, száraz tészta
25-30 dkg csiperkegomba
2 kisebb fej fehér hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1-2 evőkanál étolaj
2-3 teáskanálnyi cukor
1-2 teáskanálnyi mediterrán fűszerkeverék
só és bors




1. Melegítsünk olajat egy serpenyőben, az apróra vágott hagymát pároljuk üvegesre. Öntsük fel a borral, a kockázott paradicsommal és a paradicsomlével, és főzzük 8-10 percet.
2. A gombát vágjuk negyedekre, adjuk a paradicsomos alaphoz, a cukorral, a fokhagymával, a fűszerrel, és sózzuk, borsozzuk. Forraljuk össze, és kis lángon főzzük még 8-10 percet.
3. Közben főzzük ki a száraz tésztát, és arra kanalazzuk a mártást.

Jó étvágyat hozzá!
Max
A recepthez a tésztát a PastaZara magyarországi forgalmazója biztosította.

A recept a Kedvenc Gasztro rejtvény magazinban jelenik meg.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin