Hiánypótlásra tettem DP-nek igéretet, miután megengedte, hogy a VKF!19-re beküldött postomat csak részben fejezzem be, a receptek lemaradhatnak.
De tettem arra is igéretet, lesz arról is pár szó, hogy mi a romantika a számunkra, és mennyire van jelen ez a hétköznapokban.
Kezdjük akkor a beszélős résszel. Nem szeretnék csatlakozni azokhoz a Kollégákhoz, akik már elmondták, füttyszóra nem lehet romantikázni. Elmondták ezt sokan, teljesen egyetértek Velük, de mellé az is meglepett hogy mennyi keser-édes bejegyzést olvastam, válásról, szakításról, külhoni munkáról és szingli életről. sajnálom, mert ezek az érzések nem pótolhatóak.
Furcsa ez nekem, mert idén nyáron volt a hivatalos(papírral igazolt) kapcsolatunk 15 éves.
Volt ebben öröm, volt bánat, voltak sarkalatos pontjai, de még együtt vagyunk, és gyűrjük egymást.
Romantika: talán az hogy aki reggel először felkel az odakészíti a másik szájaíze szerint főzött kávét. Vagy a vacsoránál diszkréten odanyújtott kedvenc csokika. Vagy egy sms napközben, pár szóval kifejezve az érzéseket. Lehet hogy az is romantika hogy a különben lustizós pár, egy ködös szombati hajnalon kéz a kézben sétál a piacra.
Nehéz megfogalmazni, mert az érzések, gesztusok csak jönnek, valami előhozza őket.
Ha vannak gesztusok, akkor talán ez a romantika? vagy egy pohárka a kedvenc borunkból, és azzal csak üldögélünk a teraszon és nézzük a naplementét.
Miután egy kicsit érzelgősre kerekedett az előszó, inkább a receptekre összpontosítok. És azért a mennyiségi vallomás, hogy amikor ezt készítettem, belekalkuláltam a másnapi főétkezést is.
Még egy gondolat arról, hogy miért is ez lett elkészítve.
Ezt a receptet Cicaanya Gordon Ramsay-tól tanulta, és azóta is csiszolgatja, próbálgatja.
A nagy kedvenc, a töltött csirkecomb filé:
borsó, hagyma, gomba és sonka megpárolva, majd egy adag besyamel mártással összepárolva.
A felső combok kicsontozva, egy kicsit megütögetve.
Alufólia rá terítve bacon szeletek, arra a hús, és a mártás. Szorosan feltekerve, és gyöngyöző vízben előfőzve, úgy 25-30 percet, majd egy középmeleg sütőben (175-180 c-on) átsütve 40-45 percig.
Pár szó a köretről: héjában előfőzött burgonya, meghhámozva, karikázva, sóval, borssal és karikára vágott hagymával rétegezve. Közben locsoltuk egy kis sült paradicsomos olajjal, és a végén rátettünk pár szelet bacont.
Összesütöttük a 180 c-os sütőben úgy 25-30 perc alatt.
Most megszakítom a leírást, és jövök még a másik hússal és a desszerttel.
3 megjegyzés:
Ezt en is elkeszitettem csak en az eredeti pisztacias toltelekkel...nagyon finom lett...
Mázlista, vidéken sótlamn pisztácia nem létezik:-)
Örülök, hogy megtaláltam ezt a blogot. Nagyon tetszik a mostani bejegyzésed. A receptekről nem is beszélve. Remélem nem baj, hogy a bloglistámban szerepelsz. Természetesen leveszem ha zavar Téged.
Megjegyzés küldése