1. Ajvár – Imádom csinálni is, és enni is (ezt biztosan sokszor el fogom mondaniJ), és az idei reprodukciók hasonlítottak ahhoz amit a dalmát tenger parton ettünk.
2. Aszú – A folyékony arany, és csak úgy beszélgetéshez, lelki barátokkal, bár egy kicsit drága.
3. Bableves csülökkel – vitaindító kérdés, nyers vagy füstölt légyen a csülök, végül is mindegy
4. Baklava – Törökországban ettem, azóta is azt keresem
5. Baracklekvár – Anyukámtól és császármorzsa!!
6. Bárányhús – szeretem de nem vagyok az a nagybetűs rajongó
7. Barátfüle – Most megenném, szilvalekvárost
8. Békacomb rántva – „Annyira ez sem volt különleges”, direkt bent hagytam Ági kommentjét, mert egyezik a véleményünk, nem estem tőle hasra
9. Birsalma sajt – Anyukám szokott csinálni, keményre, nagyon jó a gyümölcskenyérbe, de buktába sem kutya
10. Bodza szörp – nyáron sokat ittunk-ettünk granítaként, imádom
11. Borsóleves – egy kanál tejjel, és már süt is a nap
12. Bundás kenyér – Nem is rossz ötlet vacsira, Cicaanya specialitása, de én eretnek módon megsózom.
13. Burek – Ezt is a dalmát emlékként keresem, de azt hiszem megpróbálom reprodukálni.
14. Cékla saláta – hah ezt elcsesztem, Cicaanya készített volna nekem frisset, és én lemondtamL
15. Csalántea – csak ha az életem függ tőle, rohadt fű szaga van
16. Csevapcsicsa – Szervánszky Laci bátyámmal, Soltvadkerten, autentikus helyen, örök emlék
17. Csicsóka – utána kell néznem, sokat emlegetjük
18. Csiga – már majdnem találkoztunk, de elmaradt, de meg lesz az még, bár…
19. Csirkeláb a húslevesből – imádom a gondolkodós-szopogatós dolgokat
20. Disznósajt – puha fehér kenyér, alma és egy darabka presszbors, esetleg sült krumpli
21. Erdei gombák – vargánya az őrségből, vagy szegfűgomba Anyutól, aromás és isteni
22. Esterházy torta – dió, dió és dió, jöhet
23. Fagyasztott hal rudacskák – hát ha tényleg nincs más…
24. Fánk – szalagos és baracklekvárral
25. Fasírt – gombócban piszkos (petrezselymes) újkrumplival
26. Finomfőzelék – néha megenném, menza-retró díjnyertese
27. Fokhagymás lángos, sajttal és tejföllel – Firga barátom tud istenit, a Nagynéném meg díjnyertest, én meg jól tudom enni
28. Fonott kalács – kezdünk gyakorolni, fonottat, megígértem az olvasóknak, hogy a 4-es fonást felrakom
29. Főtt csöves kukorica – mindig a fogam közé megy, és nehéz kiszedni
30. Gulyásleves – pogácsával, komplett ebéd
31. Gyümölcsbor – meggy, de vigyázni, alattomos, meleg helyen nagyot tud ütni
32. Hagymaleves – lehet simán, lehet tejszínnel, egy pirított bagettel
33. Halászlé – most megenném, mindegy hogy bajai, szegedi, csak jó legyen
34. Jeges kávé – vitaindító, fagyival, hideg kávéval, jéggel, friss kávéval, jeges vagy frappé..
35. Kakashere pörkölt – Villány. Márton napja, Wunderlich Lojzi bátyám pincéje, kapros túrós galuskával, ez is feledhetetlen.
36. Káposztás tészta – zvekedli, és rápirítva a sütőben
37. Kapros tökfőzelék – régen csináltam, akár hidegen is megenném
38. Karalábé – levesbe, vagy töltve, de lehet csak úgy rágni is
39. Kaszinó tojás – Party kellék, néha-néha, de nem ugrok rá
40. Kecsketej – ebből lesz a fincsi sajt
41. Kemping sajt a tömlőből – ideális szósz alap, de mehet a szendóba is
42. Képviselőfánk – mecerás csinálni, de megéri
43. Knédli – annak idején a cseh barátunk szokta hozni, de meg is csinálom, ha megkívánom
44. Kocsonya – évekig citrommal ettem, de mostanában a tormával a menő, az unokaöcsém augusztusban megkívánta, így Anyu nekünk is főzött, lassan itt a szezonja
45. Kókuszgolyó – meggy nélkül, de tonna mennyiségben
46. Kovászos uborka – jöhet, bármihez, de egy adag sült keszeggel és fehér kenyérrel
47. Körömpörkölt – imádtam, de a doki távolságtartásra ítélt, azóta kerülöm
48. Körözött – érik a hűtőben, hagyma lekvárral, ez is vacsora alap
49. Krémes – házi, házi a SütisNorbitól, vagy tiroli
50. Krumplipüré – tej, vaj, és habverő, csomómentesre, porból sosem, inkább nem kérek
51. Krumplis tészta – ecetes uborkával
52. Lecsó – tarhonyával, hússal, virslivel, tejföllel, tojással, de lehet fehér kenyérrel is, csak legyen
53. Lekváros bukta – sütni kéne
54. Libamáj – aktuális média szereplő, csak ne lenn ilyen bazi drága
55. Lóhús – egyszer már ettem, de nem emlékszem rá
56. Madártej – Örök szerelem, de keveset találkozunkJ
57. Majonéz – állandó szereplő, szerves része a konyhánknak
58. Mákos guba – mézzel, alapmű
59. McDonald’s Big Mac Meal – nem bírja a gyomrom a pálmazsírt, így csak salátát szoktam enni, vagy almás táskát
60. Meggyszósz húslevesben főtt marhahús mellé – menza-retró alapmű, kb. 20 éve nem ettem
61. Muszaka – nehézkes, és ez is azeredetiajó kategória
62. Nyúlhús – Kitti és én fogyasztjuk, elég gyakran sütünk, de Anyukám befujtott nyula a csúcs
63. Őszibarack befőtt – light verzió, vannak ételek amihez ezt kell enni
64. Pacal – alapmű, hála az égnek Cicaanya is szereti, de nem készítem, csak eszem!!
65. Padlizsánkrém – ezt is csinálni kellene, szintén alapmű
66. Palacsinta – lekvár, kakaó, túró, hús, puding…de úgy jó magában is
67. Pálpusztai sajt – egyedül a hegytetőn, egy szelet rozskenyérrel
68. Paradicsomos káposzta – oldalassal és egy kis füstölttel…
69. Párizsi – ideális szendvics alap, de csak minőségi, jöhet rántva is
70. Pilóta keksz – az sem olyan mint régen, de azért jöhet, szét szedni, és ízenként enni, jó móka
71. Pogácsa – tömény emlékezés, Garffyka barátság pogija, a Bence pogácsa, alapmű, és a jót meg kell becsülni
72. Puding – frissen sült ampallal (amerikaipalacsinta), vagy pohárba
73. Puliszka – régen ettem, fel kell eleveníteni az emléket, a Morzsikáknál gyakori vendég
74. Rántott hús – a legújabb szerelem: csirkecombfiléből, de egy jó winersnitzel is jöhetne
75. Rakott krumpli – minden verzióban jöhet, alapmű (ez is)
76. Rácponty tejföllel – jajjjaj elvesztem, ide most azonnal
77. Sárgarépa krémleves – ettem már, de semmi emlék, újrapróbálni!!!
78. Somlói galuska – Soma szerelme, fagyiból sem utolsó
79. Sóskaleves – kusza emlékek, lehet hogy újra kellene ezt is?
80. Sült gesztenye – macerás a pucolása, ezért inkább Cicaanya gesztenyés tortája
81. Sült kolbász papírtányérról, a hentesnél – régi húsáruházas emlék, tapolca, puha fehér kenyér, mustár és egy traubi
82. Sült tök – néha megy, néha nem
83. Szilvapálinka – Néha kell egy-két-hár…. Pohárka és a társaság
84. Szilvás gombóc – hajlamos vagyok a kiegyezésre, lehet barackos is
85. Szőlős rétes – jól sikerült, ismétlés a tudás….
86. Sztrapacska – juhtúró, pirított szalonna, tejföl és fél óra önfeledt emlékezés
87. Tatár beefsteak – régen volt, mindenki szereti, ismételni!!!
88. Tintahal – egyszer ettem egy paradicsomos raguval, azóta is ennék még
89. Torma – kalács, főtt sonka és tojás és újhagyma
90. Töki pompos – nálunk péti pite néven állandó fellépő
91. Töltött káposzta – ide vele, most, most akarom, (ez volt a hiszti)
92. Töpörtyű – frissen sütve, pogácsa, minden verzió jöhet
93. Túró Rudi – házi verziók voltak a vkf!-en azóta nem kívánom a boltit
94. Túrós tészta cukorral – „Inkább sok pörccel” támogatom!!
95. Vaddisznó pörkölt – dödöllévelJ
96. Véres hurka – májas hurka és a sült kolbász, kenyér és ecetes almapaprika
97. Virsli – bármilyen verzióban, de csak minőségit
98. Zöldbab – leves, főzelék, rakott és rántott, izgalmas és sokoldalú, imádom
99. Zúzapörkölt – nokedlivel és kanállal, ide vele
100. Zserbó – a Soma másik nagy szerelme, ünnepek állandó kísérője, alapmű (bár ettem már sok pocsék verziót is), hála az égnek Anyu és Cicaanya is istenit tud készíteni
Nos hát ez volna, bár minden alkalommal találok benne olyat amit átírnák, ezért mentem és postolom.
4 megjegyzés:
Türelmes ember vagy Max, de ezt sejtettem:)
Egy dolog jutott gyorsan eszembe: a baklava...Ahogy Te sütni tudsz, nem okoz ez neked nehézéget! Csak egyszer neki kell futni, ja , és rengeteg dió kell hozzá, de nagyon egyszerű és ISTENI!!!Szóval hajrá!(receptem van , évek óta tervben tartom:O)
Akkor kérném a receptet, és belekezdek ígérem.
Én is megcsinálom, nem tudom meddig fog tartani, de egy életem, egy halálom, belevágok :-)
Mna, megszültem én is :-) Max tényleg mindenevő. Velem ellentétben.
Megjegyzés küldése