Az úgy volt, hogy....
Az állványos robotgép elhagyta az ékszíját, még szerencse hogy kapható, 2 hónap alatt ide is ért a márka szervizből, és az 1800 Ft-os ékszíj, 4000 Ft lett, mert Ők csak utánvétes futárral hajlandók küldeni.
Mindegy megvettük.
Közben, míg vártuk azt a nehéz alkatrészt, addig azt mondta a kenyérsütő, hogy neki elég egy lapát is, a másikat tengelyestől nekünk adta. De rendes. Ezt is lehet kapni, 6800 Ft postázva, de ha ügyes vagy a gazda(g)ságosban, 9900 Ft az akciós Nethaus gép. Jó majd.
És addig mit eszünk?
Hiszen van nekünk DNK receptünk (DagasztásNélküliKenyér), régebben csináltunk is sokszor, de valahogy feledésbe merült.
Még annak idején, mikor a DNK őrület futott a blogokon, akkor lett kidolgozva a recept, és felváltva csináltuk a Túrós bucival. Ez is már legalább 2 éves recept. Pompás alternatíva azoknak, akik nem akarnak beruházni egy kenyérsütőre, de kipróbálnák a házi kenyérsütést.
Na de térjünk vissza a Paraszt kenyérhez.
Ehhez a verzióhoz teljes kiőrlésű rozslisztet adunk, és a folyadék egy része tejsavó, amit a krémsajt készítése közben mentettem meg.
Hozzávalók:
- 10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 40 dkg sima liszt
- 2 ek tejpor (elhagyható)
- 1 dkg élesztő (friss)
- 1,5 tk só
- 1 dl savó és 3 dl víz (vagy 4 dl langyos víz)
A lisztek átszitálva, összekeverve, az élesztő belemorzsolva. Egy nagy tálba bele a lisztet, arra a folyadékot és a sót, pár mozdulattal összekever, mint a nokedlit. Nem kell simára kavarni, csak úgy össze. Letakarva állni hagyom 12 órát.
Egy sütőedényt, ez lehet jénai, lehet fém, beteszek a sütőbe, és bemelegítem 250 C-ra a sütőt. A tésztát újra átkeverem, és jól belisztezem, és pihentetem, míg a sütő felmelegszik.
Kiveszem a formát, belisztezem, majd a tésztát belefordítom. Ha van teteje, azt rá teszem, ha nincs akkor letakarom alufóliával, és beteszem a sütőbe. 40 perc, letakarva, utána meg 15-20 perc takarás nélkül.
Rácson hagyom kihűlni. Jó étvágyat hozzá!
Max
6 megjegyzés:
Jonak nez ki. Kiprobalom...
A kenyszer jo otleteket szul...
Eddig mindig csak olvastam, de sosem merészkedtem a tettek mezejéig :-)
Max, kérlek segíts! Megcsináltam a kenyeret, nagyon szépen megkelt, viszont (mint sajnos mindig a teljes kiőrlésű liszttel készült kenyerek esetén) ki kellett dobnom a kukába, mert a belseje ragacsos lett. Tudom, hogy nem a recepttel van a hiba, hanem velem! Mit kéne máshogy csinálnom? Fehér kenyeret tudok sütni minden gond nélkül. Köszönöm! Gabi
Szia Gabi!
Hát teljes kiőrlésűt csak úgy szoktam, hogy sima liszttel keverem. Talán vedd ketté a tésztát, kis bucikra, és alacsonyabb hőfokon próbáld meg.
Hamarosan jelentkezem a kelt tésztás gondolataim 2. részével, és abban megpróbálok erre is kitérni.
Szia Max!
Köszi szépen! Meg fogom próbálni 2 részre véve sütni. Igen. Tettem bele sima lisztet, ahogy írtad a receptben. Várom a kelt tésztás gondolatok folytatását!
Gabi!
Ha gondolod, írj a blogomon található mail címre, és pár gondolatot máris leírok. Vagyis este, mert most megyek dolgozni.
Megjegyzés küldése