Van egy műsor, egy német adón, magyarosított címe szerint "A tökéletes vacsora" (Das perfekte Dinner by VOX.De), ha jól tudom a TV2 hamarosan indítja klón-t, de ez most lényegtelen.
Gyors összegzés, vagyon 5 emberke, minden nap másik főz a többi 4 versenyzőnek, majd pontozásos ítélet, a hétvégén pedig a nyeremény (azt hiszem 1000E, ami még német honban sem kevés). Eddig semmi probléma, öt átlagos emberke.
Na és most erről miért is írok?
Hát azért mert a tegnapi versenyző mit és hogyan is művelt. Azért figyeltem fel rá, mert a neve MAXimilan:-))
Igazából annyira oda zsibbadtam a képernyőre hogy a kaját csak itt-ott jegyeztem meg (de ma pótoltam a netről).
A versenyző 22 (jahre alt) éves tanuló!!
Kezdődik a műsor, átlagos német kis lakótelep, emeleti lakás.
Fickó kezdi sorolni a kajákat: kaviáros burgonyagombóc hallal, marhafilé bulgurral és karamellizált salot hagymával, bazsalikom fagylalt feketeribizlilében párolt körtével.
Hangsúlyozom 22 éves, a szomszéd éttermből hozza a halfilét, bemegy a lakásba, és akkor...
Kezdet és előjáték: akkora konyha mint nálunk az alsó szint (konyha, étkező, nappali, háló, fürdő, wc), korrekt berendezés. Elővesz a fickó egy Global kést! és azzal kezdi a halat trancsírozni, én meg haldoklom.
Második forduló (közben főz, de az most lényegtelen, hozzáteszem mindent úgy csinál, mint aki a tűzhely mellett nőtt fel), vesz egy saválló tepsit, bele a burgonya, és lazán berakja a beépített kombi párolóba!, megkapom a második döfést, Max(imilian) pedig lazán közli hogy 25 perc és flott. Én a vérző sebektől hörgök az ágyon, ember 22 éves és beépített kombi pároló a konyhájában!!!
Cicaanya közli velem hogy felesleges írnom a Nyúlnak, mert az nem bírja el, a Jézuska meg ilyet nem tud szerezni ( ma megnéztem az e-bay-t, de még sem találtam:-(( )
Harmadik menet: apróság, a marha filét vákumos zacsiba pácolja, majd azt is bevágja a kombipárolóba!!!, én vérzek, előkerül a többi Global kés is, gondolom meg van a teljes profi készlet, csak arra nem figyeltem hogy mit is tanul ez az én 22!!! éves druszám.
Végjáték: apró szócsata a Kedvesemmel, hogy ki és hol nézze a JóbanRosszbann-t. Erős indok, látni akarom a bazsalikom fagyit.
Egy körte, kis cukor, halom bazsalikom, ebból egy erős alap, majd egy tejszínes-szirupos alappal elegyítés, már a robotgépre nem is figyelek, a könnyes tekintetemmel csak annyit látok hogy bemegy a kamrába, és az egészet bedobja a profi konyhai fagylaltgépbe!!!. Nem ám a kis 1 literes, asztali parfé készítőbe, hanem az angol menő konyhákban használt profi fagyi gépbe. Hogy mik vannak egy 22 éves tanuló (aki mellékesen max) kamrájában.
A kaja jól sikerült, én elvéreztem, a többi versenyző elégedetten mormolta a lacker és a schmekt, gut stb....szavakat.
Végjáték 2: ma egy 25 éves török gyökerekkel rendelkező versenyző volt aki határozott csődtömeg volt a tegnapihoz képest.
Videók és receptek itt: Das perfekte Dinner by VOX.De
9 megjegyzés:
Én meg néznék tv-t!!!!!!!!!!
Másfél hónapja tv nélkül tengetem az életem, és máig azt hittem, hogy kibírom, és igenis lehet tv nélkül létezni. DE NEM! Most annyira felcukkoltál evvel a posttal, hogy eladnám a lelkem az ördögnek, ha legalább ezt a heti kört megnézhetném!
Szeretem a müsort nagyon, egyedül azt tartom pocséknak benne, hogy míg a házigazda anyait apait belead a menübe, esetleg adósságba is veri magát azért, hogy Villeroy&Boch porcelánból etesse a vendégeit, addig ugyanezek a háloszobában arra panaszkodnak a kamera elött, hogy na ja, a leves ehetö volt, a föétel kívánnivalót hagy maga után, a desszert pedig nevetségesen bagatell volt. A poén csupán az, hogy mindig az nyújtja a leggyengébb teljesítményt, aki a legkritikusabban nyilatkozott a többiek vacsorájáról.
Na, most aztán jól megaszondtam! Köszi a beszámolót, jól esett! Lesz holnap is? ;o)
érdekes volt a beszámolód, én tv-t ritkán látok...:-P
egy biztos, szívesen rendelkeznék én is hasonló készülékekkel (és főzni tudással, mert ezek szerint profi az illető...), de jó is lenne....csak sajnos "bilibe lóg a kezem"...;-D
Pannicica: akkor átérezted Te is, miért estem/esek transzba a BBCPrime-on futó főzős műsoroktól :) A Mesterszakács kerestetik-hez igazítottam az egész esti programot...
A srác Photoshop volt, hidd el :)) Ennyi idősen ilyen profi felszerelés nem terem csak úgy :D
Te vagy nekünk a mentor! A fagylaltjaidtól elájultam, nyáron elmegyünk, és kifosztunk :)
Én is nézni szoktam ezt a műsort - már ha eljutok odáig. Viszont az "unter volldampf" utána sokkal jobban tetszik.
Angliában is létezik amúgy a "das perfekte Dinner" párja - no de az eléggé lehangoló volt számomra, lehet csak rossz hetet fogtam ki ;)
Ez a tanuló, akiről írsz, amúgy még nem éri el a csúsot: 1,5 éve volt azt hiszem egy fiatal leányzó (asszem 23 éves?, ugyancsak tanuló) - vacak kis berlini villában lakott tök egyedül, szuper felszerelés az szerintem magától értetődő, poén pedig aztán még a fedő kis félgömb volt a tányéron, amit a vendégek előtt emelt le ... Másik nagyon durva egy pipi volt, akinek a konyhája egy az egybe olyan volt, mint egy profi éttermi konyha - s kb. olyan hideg is, de hát ha ez a hobbija... ;) Kicsit elszállt néha a műsor, már csak az ötletek miatt nézem.
Tényleg fájdalmas amúgy néha nézni, hogy mennyit költekeznek egy este miatt - bár vannak akik lazán veszik, s szimplán sült darálthúst tálalnak ;) Amúgy egyszer volt egy drezdában élő magyar leány résztvevő is (erdélyi gombaleves, stefánia-szelet, somlói galuska).
Beatbull :o) Arra a fiatal magyar lányra én is élesen emlékszem. Nagyon vidám volt a csaj, meg a vendégek is, pláne miután minden mondat után lenyomtak egy páleszt:) Az a gombaleves viszont inkább bablevesnek álcázott babfözelék volt úgy emlékszem, nem? :o)
A másiknál meg, -a egyre gondolnuk ugyebár- életemben elöször láttam egy ún. relief sütölapot, amit üzletben azóta sem. Viszont valahol a neten rátaláltam már egyszer, de rémisztö ára volt.
Szóval evvel csak azt akartam mondani, hogy idén még lesz ám szülinapom! ;o)
jaja, jók voltak a páleszkörök ;) meg mondjuk a mennyiségek is ;) Igen, tényleg bableves volt (utánanéztem) - az erdélyi maradt meg nagyon, mert a tudatlan vendégek drakulával asszociálták (Erdély németül Transsylvanien), no meg nem értették, hogy az erdélyi miért magyar étel ...
Az a relief sütőlap nagyon tetszett nekem is! Hasonlót csak "unter volldampf"-ban láttam (ld. itt)
...azt hittem szülinapodra botmixert kérsz ;)
Teljesen ide nem illő módon azt kívánom megjegyezni, hogy a tv2 saját gyártású műsorai utólag is megtekinthetők a tv2.hu weboldalon, így nem kérdés, hogy melyiket választanám megnézésre online és melyiket a tévén, ha lenne tévém :)
Nálam is szertartás már legalább fél éve:-) Este 7-től fél kilencig enyém a távkapcsoló és VOX-ot nézek:-) Sokat fejlődött a gasztronómiai német tudásom és nagyon szerettem a Das perfekte dinnert. Szerettem, mert tegnap láttam utoljára... Átálltunk egy másik szolgáltatóra kábel TV ügyileg és az újnál nincs vox, de van TVPaprika. Valamit valamilyért…
Kedves Gabojsza!
Örülök hogy hallok felőled. Nem biztos hogy jó a csere, egy kicsit más szemmel nézem a paprikástv-t, mint 2 éve:-))
Megjegyzés küldése