2008. március 1., szombat

Konyhai Horror Történetek: A mogyoró torta




Felvállalom!!

A mi konyhánkban sokszor nem úgy sikerülnek a dolgok mint ahogy szeretnénk, de úgy gondoltam hogy én ezt most felvállalom és elmesélem, hátha igaz hogy az okos más kárán tanul, Ti meg a miénken.

A Konyhai Horror Történet (késöbbiekben KHT), most elég töményre sikeredett, de megpróbálom rekonstruálni.
Első felvonás: a körkérdés:
Horasz kolléga feltette a körkérdését a tavasszal kapcsolatban, lelkesen válaszoltam, és valamiért nem olvastam vissza a megjelent postot, ültem és vártam az általam megszólítottnak gondolt Kollégák válaszát. Semmi, a válaszok nem jönnek, közben Másoknál már a második kört is lefutották.
Visszanézem a postot, és sehol a kérdésem a Kollégáknak.
Remélem így utólag nem késő ezért most továbbítoma kérdést, Ízbolygónak és Gabojszának, Nektek mikor tavaszodik?



Második felvonás: a mogyoró torta:
Rákattantam, akarom mondani felhívták a Barátaim a figyelmemet Ízbolygó mogyorós finomságára.
Hahh ezt én is akarom, jön az egyik Aprónép szülinapja, kell egy alternatíva, ez lesz az. De mi van ha?... Ezért kitaláltam hogy lesz egy próbasütés, mégpedig pénteken. Felderítés, mogyoró nincs, csak mandula, pont 10 deka, így is jó, van viszont mogyorós csoki, az jó, lapzselatin sincs, csak por, így is jó. Gondolod:-))
Esti program indul, krémkészítés. Rövid fejmunka, 6 db lapzselatin az 10 dkg, 4 db akkor.... és akkor a porból ennyi kell, meg még egy kicsi, hogy biztos hogy jó legyen.
A krém elkészült, mogyorós csokival, nagyon jó lett az állaga, hűtőbe be. Tészta, alap recept, készíts 3 db 20 centis kört egy tepsire. Mekkora tepsi az amire elfér 3 db 20 centis kör? Kerestem 3 db 20-as fedőt, és indult a logikai tili-toli, de az istenért sem tudom kirakni. Mentő gondolat, ez szögletes torta lesz.
Tészta készítése, az adott mennyiségből nekem 2 db 20 centi se jött ki, nemhogy 3! Simítás a tepsibe, csak félig telt meg, sütés.
Hát minden lett csak normális tészta kinézetű valami nem. Próbáltam leszedni a papírról, de szanaszét szakadt. Ez nem jött össze, kezdjük újra, legyen dupla tészta. ja csak már mandula nincs már itthol, a krém meg köt a hidegben:-)) Hát akkor majd reggel szerzünk mandulát és újra kezdjük.
Mellékszál: Megvettem a sonkákat, előhúsvétot akartam tartani, Cicaanya fonott kalácsot készít, a végeredmény siralmas, bár ízre nagyon finom, de a kinézete, na ezt se kell kiállításra vinni.
Pozitív véglet este: vacsora: főtt tojás, sonka, kalács, torma

Harmadik felvonás: torta újra.
Dupla adag tészta, Cicaanya, és egy remek tortalap, persze szögletes, de ez nem lehet gond. A gond a hűtőben van, a krém. Na az úgy megkötött, hogy az edényből se akar kijönni. Vagy a matek megy gyengén, vagy az a pici nem kellett volna még:-))
Fejtörés, vissza kellene melegíteni, de hogyan? Felkockázom és megpróbálom gőz felett. Egész jó lett, bár nem sima krém, de kezelhető.
Végjáték és max kommentje: Ízbolygó után szabadon: nagyon ronda, (de reméljük) finom:-)))
Update: Finom lett!!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Minden elismerésem, Max, én ilyenkor az 1. kör után feladom.Ja, és többnyire a felejtőbe teszem a sikertelen recit.
Kitartó vagy!!Az meg hogy kerek, v. szögletes, totál mindegy....
Biztos fincsi lett, és nem is olyan ronda :)
Lilian

Cukroskata írta...

Az én mandulatortámmal is ez történt :-) Pár napja írtam meg itt

Ez is biztos nagyon finom.

Névtelen írta...

Drága Max!
Szívem szakad meg érted! Mondjuk ez a legnehezebb torta, amit valaha is készítettem és nekem sem sikerül mindig. A 20 cm átmérőjű lapokat úgy készítem, hogy az egyik fazekam alját körberajzolom a sütőpapírra 3x, majd nagyon vékonyan kell rákenni a krémet és 3 részletben sütöm ki őket. Amúgy az alapprobléma az, hogy én úgy kaptam a receptet, hogy "ebből nagyjából ennyit, abból annyit és hát a szirup is úgy gondolomformán":-))) Ebből raktam én össze a blogra felkerült verziót. Szóval annak azért örülök, hogy legalább ízlett!:-)))))

Gabojsza írta...

Kedves Max,
köszönöm a kördést, igyekszem megválaszolni hamarosan...:-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin