2008. március 6., csütörtök

Gasztro Darwin-díj – Gasztronómiai? műsorok

Én is szeretnék hozzászólni Horasz kollégám körkérdéséhez/felvetéséhez. Igazából egyet értek az Ő általa javasolt termékkel is, de Gabojsza felvetése is abszolúte nyerő.
Ám ami igazából nálam kiverte a biztosítékot az a két kereskedelmi csatorna egy időben futtatott "gasztronomiai vetélkedő/realityshow".
Írtam múltkor pár gondolatot a német műsorról, és akkor említettem hogy jön(nek) a klónok. Akkor még csak a TV2 müsoráról tudtam, az RTLKlub hasonló kezdeményezése hallomásból volt elöttem ismert.

Az hogy annyira megpróbálják a közönséget megosztani, az egész délutáni műsort átvariálni, és egyszerre futtatni ezt a két szörnyüséget, talán még nem olyan nagy tragédia, persze ha verseny akkor az legyen verseny.

Megosztottak engem is, ezért kedden megnéztem Növényi Norbika kalandját a konyhában, szerdán pedig bevállaltam (bár ne tettem volna) Benkő Dániel(s) művész urat.

Mikor meséltem a német műsorrról, valahogy kialakult egy mérce bennem, bár ott is voltak merész dolgok, de legalább gazdagabb lettem egy-két, számomra tetszetős recepttel.
Amikor affektálva csak az a problémájuk hogy a "pezsgő egy kicsit meleg volt", de minden smekt, lekker, meg sőn volt, azt gondoltam ezt itthol is meg lehet csinálni.

Nem sikerült.

Nagyon nem sikerült!!! Sikerült azt az alap műsort elcseszni, és lesüllyeszteni. Igazából azt sem értem, hogy ennyire rádolgozott, anyagilag megtámogatott műsort, miért ebbe az idősávba helyezték. A kölkök még a téren rugják a bőrt, a szülők araszolnak haza a csúcsban, az idősebb, esetleg vidéken élők pedig rendezik a háztáji lábasjószágot. Ki van a doboz előtt, mik lehetnek a nézettségi mutatók?

Nézzük sorban:

Növényi Norbi (ellenfelek: Rúzsa Magdi, Hargitai Bea, Hujber Feri, és Gesztesi (Shrek) Karcsi):

Kedvelem Norbit, szinte azonos a hozzáértésünk, mármint én annyit értek a bírkózáshoz mint Ő a főzéshez. Hogy ezt miért vállalta be?
Menü: Húsleves pulykanyakból, Tejszínes bakonyi csirke tésztával, Hamis somlói, Görög? saláta

Szegénykém majdnem eltévedt abban a nagy áruházban, aztán otthol a konyhában is eléggé furcsán viselkedett (pedig többször említve hogy vendéglátós vonalon is vannak érdekeltségei).
Aranyos mellékszál amikor a Bea és a Feri nem igazán jutnak dűlőre a pulykanyakkal. Nem akarom torzítani a dolgokat, pár szösszenet, a citromlével tunningolt rozé bor, a hűtőben elveszett eper, és az elfogyasztott tetemes alkohol után azért összeállt a "vacsora".

De nézzük inkább azt ami igazából letaglózott, az Benkő Dániel(s), és az általa rendezett "vacsora?"
Ellenfelek: Gáspár Bea asszony, Soma Mamagésa, Sütő Enikő, Kinter Oszkár (szégyen de még azt nem nyomoztam ki hogy Ő kicsoda?).

Huhh, de nehéz. Kicsit kritikán aluli higienia, szenvedő Ellenfelek, valami borzalmas étkek?, mimóza lelkü házigazda, Bea asszony őszinténmegmondom stílusa, a majdnem elájuló Enikő, Oszkár aki szinte semmit nem evett (nem mert?), csak a poharat/tányért/evőeszközt törölgette, és természetesen SomaMamaGésa aki mindent pozitívan lát (kivéve Daniel(s) háló szobáját, konyháját). Érdekes részlet amikor Daniel(s) a koszos törölközőbe bugyolálva hozza az aktuális fogást.

Szum: receptet nem jegyeztem fel, és valószínű egy darabig nem is nézek arra, kicsit sok(k) volt ez a két nap.

Update: miután végeztem a fogalmazással (kb. 2 óra volt, és 20x kitöröltem, mert mindig szelidültem, jah láttátok volna az elsőt!), elolvastam a piacvezető bulvár újságot, amiben megtaláltam Buday Péter Chef Úr véleményét (ami kultúrált formában teljesen fedi az én véleményemet, érdemes elolvasni)
Szóval Horasz kollégám/barátom (remélem mondhatom ezt ilyen rövid, ám de velős kapcsolat után, ha nem értesíts, és módosítom a postot:-)), és a díjat megosztva Nekik adnám.

10 megjegyzés:

Horasz írta...

Max, koszi az irast, velemenyt. Eddig csak hallottam a barataimtol errol a musorrol, ok 5 percig birtak nezni. Azt hiszem en messze elkerulom, nem akarok tul magas vernyomas miatti fejfajast.

H.

Gabojsza írta...

Tegnap épp a pesti csúcsba araszolgattam, mikor felhívott Édesapám, igen felháborodva, hogy ez valami borzadály és eszembe ne jusson jelentkezni erre a cirkuszra. Bevallom, eszembe jutott, mert sok-sok hónapja nézem a német változatot a VOX-on és az nagyon szimpatikus volt. Hát nála is a Benkő ”művész úr” vágta ki a biztosítékot a babbal és a hozzá fűzött szöveggel... Szégyen, mert olyan embereket és hírességeket is lehetne bemutatni, akik előre viszik a magyar gasztronómia ügyét, mert a televízió sokkal nagyobb tömegekre van hatással mint a mi itteni kis próbálkozásaink. De úgy látszik, cirkusz kell, nem nevelés és kultúra a népnek…kááár. )-:

Névtelen írta...

Szia Max,
a kritikáddal teljes mértékben egyetértek, külön pontot (persze mínuszban) érdemelt B. Dániel mikrójának a belseje :-)
A másik adóra is ránéztem, ahol a szöszi pléjmét főzött, állítása szerint először, még a sütőt sem tudta, hogy hogy kell bekapcsolni! De persze mindjárt libamájat sütött és persze minden isteni lett.... (LOL)
a borról mindenesetre, amit "ő választott", csak annyit tudott, hogy nagyon erős....
ezek a műsorok sajnos megint nem arról szólnak, amiről kellene. Cirkuszt és kenyeret.... de ez csak cirkusz :-(
üdv
sajtkukac

Max írta...

Köszi!!
Azt hittem egy kicsit kemény voltam, és féltem a negatív kritikától. De ha már az első három elismerő, akkor nem velem van a baj:-)), köszönöm!!

Névtelen írta...

Kedves Max, nem lehetsz annyira kemény mint amennyire ezek gagyik....

s.

Unknown írta...

Már megint lemaradtam valamiröl? Video formájában lehetséges lenne valahol belekukkantani az ominózus müsorokba?

Max írta...

Szia Maci!
Katt arra ami kék, és az odavisz az oldalra, a név meg a videóra!!
Sokat nem vesztettél:-))

Névtelen írta...

Tényleg borzasztó, amit ezek a hírességek főzés címén művelnek. A soma meg a benkő alkotásaitól konkrétan hányingerem volt. Viszont a nyuszilány kajáját valaki nagyon kitalálta, az rendben volt teljesen.
De én még reménykedem abban, ha végre normál embereket engednek a konyhában, úgy ahogy a német meg a horvát tévén szoktam látni, akkor majd nézhető lesz.
Bevallom még a válogatáson is voltam, és teljesen normális, főzni szerető és a beszélgetés alapján talán még tudó emberekkel találkoztam ott. Van remény, csak a "sztárok" pusztuljanak!

"saját levében" írta...

Szerintem is ezzel a nyomorult sztárkultusszal van baj. És azzal, hogy a tévénézőket totál hülyének nézik a prádjűszörök. Pedig lehet hogy a nézőket Mari néni vagy Béla bácsi is odakötné a képernyőhöz ha megfőznék a falujukban használatos ételeket és közben ember módjára viselkednének, beszélnének.
Benkő Dánielnek voltak jobb évtizedei, őrizzük meg úgy az emlékezetünkben!

Garffyka írta...

Szia Max :)
Nagyritkán, ha otthon ér ilyen műsor, háttérzajnak használjuk és néha belepillantunk, elborzadunk, hogy atyaisten, ezt nevezik főzésnek és fűszerezésnek, meg egyáltalán, van-e olyan ember, aki ezeket komolyan is veszi és netán ezekből akarna megtanulni főzni ... remélem soha senki.
A 0,2% szárított petrezselymet tartalmazó petrezselymes ízvarázs kocka után nálam a dobozolt muffin és palacsinta porok viszik a pálmát ... a béka kevésbé becses testrésze alá.
Szerintem egészen visszafogott voltál :)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin