2008. március 21., péntek

Már megint keszeg:-))

Még találtam a frigóban a karácsonyi keszegből. Úgy jött ki a lépés, hogy az elkészített borsófőzeléket nem jól osztottam be, és nem jutott belőle nekem. Ezt már előző este felmértem és kikészítettem egy csomag halat, be a hűtőbe, hogy ott szépen kiolvadjon.



Sütés előtt két órával, egy gyors pácolás: kevés só, őrölt bors, kapor, és bazsalikom olívaolajban feloldva, és a halacska kívűl belül bekenve egy teáskanál segítségével.

Sütés: teflon serpenyő, pici olíva olaj, bele a hal, arra pedig szépen elosztva egy teáskanálnyi sötét szójaszósz. Amikor már kezd a hal széle fehéredni, megfordítom, erre az oldalra már csak 1/2 tk-nyi szójaszószt öntök, és még szépen csorgatva 3 ek húslét. Közepes lángon párolom a halat, ha nagyon elfőné a levét, akkor még lehet rá tenni egy evőkanálnyit. Ropogós pirosra sütöm.



Csináltam hozzá egy gyors salit:

1 doboz zöldbab konzerv, 1 tv paprika, 1 újhagyma, 1 sárgarépa, 2 paradicsom (mag nélkül), kb. 5 dkg feta/krémfehér sajt

dresszing: 2 tk extra szűz olíva olaj, 1 tk vörösbor ecet, só, bors.



A züldséget keletiesre vágom, rámorzsolom a fetát. Az olajjal kikeverem az ecetet, fűszerezem és ízesitem, és finoman bekeverem vele a salit.
Könnyű és gyors ebéd, így az ünnepi lakomák előtt.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nálunk az ebéd medvehagyma főzelék volt friss, langyos kiflivel és főtt tojással, a vacsi meg ördöghal lesz. Lehet, hogy max módon?:-)

Max írta...

Úgy is finom, ha nem húslével öntöd le a halat, hanem mondjuk egy kis sonka főzőlével.

Sütis néne írta...

és mi ez a lefelé biggyedő száj a címnél?!
ha te nem kéred, én szívesen elfogadom a halacskákat, sőt jöhet a saláta is!!! ;-D

Max írta...

Kedves Néne!

Köszike elrontottam!! Már javítottam is, köszike!!

Sütis néne írta...

;-)

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin